Tudásmorzsák 1-8.

A Tudásmorzsákhoz írt néhány reflexió (2014. február – április)
„Nem tudtam letenni a Tudásmorzsáidat, végig olvastam egyben az egészet, mert egy izgalmas, orvosi és elsősorban hazai és külföldi tudományos életedről szóló kitűnő füzetet, de inkább könyvet és egész életedet ismerhettem meg belőle. Olvastam már Tőled nem elsősorban tudományos ihletésű könyveket, de muszáj mondanom azok mások voltak, ezekből a fejezetekből tevékeny életed mellett, valódi tudományos munkásságodat ismertem meg. A Tudásmorzsákon keresztül még jobban megismerhettem erényeidet. Gratulálok írásodhoz azzal a megjegyzéssel, hogy többet érdemeltél volna!” (Prof. Dr. Szabó Zoltán, Budapest, 2014. február 14.)
 
„Örömmel tölt el, valamint megtisztelve és szerencsésnek érzem magam, hogy a Tudásmorzsákból összeálló életmű meghatározó fejezetének én is részese lehettem. (Prof. Dr. Urbancsek János, Budapest, 2014. február 14.)
 
„Tudásmorzsáid nagyon érdekes olvasmány, nem csak Édesapámról szóló, személyes és őt nagyra értékelő visszaemlékezésedre tekintettel. Tisztelettel gratulálok nagy ívű pályafutásodhoz, melyre alkalmas időben visszatekinteni is van energiád. Nem tudom, Édesapám pontosan hogyan őrzött Téged emlékezetében. Ő lassan formált véleményt, elkülönítette saját benyomásait a munkatársaitól vagy családtagjaitól származó információktól, és az emberi vonások sokkal fontosabbak voltak számára, mint a szakmai kvalitások. Érdekes, hogy Benned bizonyos fokig az „életművész” benyomását kelthette. Magát soha nem tekintette annak, igaz családon belül néha viccelődve szóvá tettük, hogy puritán elveihez nem minden megnyilvánulásában tartotta magát következetesen. Igyekezett kompenzálni óriási veszteségeit, melyek a jómódú polgári életforma elvesztését-feladását is jelentették számára.” (Prof. Dr. Szabó Gábor, Debrecen, 2014. február 17.)
 
„Nagyon örülök, hogy élettörténeted, pályafutásod az utókor számára írásban is megmarad. Tehetségedre, szorgalmadra, kitartásodra és nem utolsó sorban becsületes emberi magatartásodra már korán, debreceni látogatásaim során felfigyeltem, és őszintén örültem, hogy sikerült a pesti katedra megpályázásánál kinevezésed érdekében a rektornál pár szót szólnom. Oly nagy különbség volt közted és a Kar többsége által támogatott másik pályázó között, hogy számomra megdöbbentő volt, hogy nem az egész Kar állt ki melletted. Munkásságoddal nem csak nemzetközileg elismert módon értél el kiemelkedő eredményt, hanem szinte csodát műveltél azzal is, ahogy a Baross utcai Női Klinikát átalakítottad.
Közös vonás volt bennünk, hogy igyekeztünk klinikánk minél több tagjának tudományos munkásságában segíteni, tudományos minősítést szerezni. Sajnos ezt csak kevesen teszik. Meglepett, hogy a kiadvány 29. oldalán azt írod, hogy <Rá kellett jönnöm, hogy az egyes munkatársaim részéről korábban tapasztalt szeretet és megbecsülés csak álságos megjátszás, szervilis hízelgés volt>. Én soha nem voltam oly naiv, hogy ezt másképp gondoljam. Külön köszönöm, hogy nemcsak a Citogenetikai Laboratóriumunkban eltöltött rövid időről, hanem egyéb munkásságomról is oly szépen megemlékeztél. Nagyon örülök, hogy értékes munkásságod ma sem szűnt meg, és magánklinikádon tovább folytatod értékes tevékenységedet a következő generáció érdekében.” (Prof. Dr. Schuler Dezső, Budapest, 2014. február 19.)

„Élvezettel olvastam élet-utad fontos állomásairól írt gondolataidat. Nagyon tanulságos a hivatás és a tudomány iránt valaha is érdeklődést mutató mindannyiunk számára. Felidézve klinikánk élén töltött éveidet, számomra nagy megtiszteltetést jelentett, hogy tanítványod, munkatársad lehettem éveken keresztül. Köszönöm!” (Dr. Szánthó András, Budapest, 2014. február 20.)

„Lebilincselő olvasmányt jelentettek számomra a Tudásmorzsák című írásai. Gondolatait, életének történeteit olvasva mindig sok szellemi és lelkierőt kapok a saját munkámhoz is. Tiszteletreméltó, hogy sikerei, kimagasló eredményei mellett fájdalmait is vállalja a legnagyobb nyilvánosság előtt.” (Maksa Katalin, Budapest, 2014. február 22.)
 
„A Tudásmorzsákat olvasva, rengeteg új dolgot megtudtam megint rólad. Sokszor nevettem, sokszor csodálkoztam, olykor megdöbbentem (pl., hogy a nyugdíjazásod után kollégáid külső segítséget hívtak, ahelyett, hogy a Te segítségedet kérték volna szükség esetén a műtéteknél!), és sokszor elszomorodtam az olvasás közben. Az emberi aljasság, hálátlanság és önzés sajnos végtelen, én is egyre többet szembesülök ezzel. Jó érzés volt viszont olvasni, hogy pályád során mennyi jó barátra tettél szert, ez kissé visszaadja a hitemet az emberekben.
Csodálatos a pályaív, amit bemutatsz, kevesen mondhatnak ilyet a magukénak. Tehetség, jó gének, szorgalom, kitartás, hit saját magadban (ez talán a legfontosabb ahhoz, hogy az ember elérje a célját), céltudatosság, emberi tartás, ezek jutottak eszembe az olvasás során. Sok részlet újra, meg újra eszembe jut, újra meg újra elolvasom. Kívánom, hogy a Maternity még nagyon sokáig a Te irányításod alatt virágozzon, és érezd magad továbbra is nagyon jól ott!” (Somlyay Beáta, Budapest, 2014, február 22.)
 
„Nem tudtam ellenállni, egyszerre végig olvastam a Tudásmorzsákat. A hosszú történet egész nap bennem élt. Alig vártam, hogy minél előbb újra elolvassam, hogy minden részletet felidézhessek. Bár a nyolc fejezetből csak egy foglalkozik a Budapesten töltött évekkel, aminek én is részese lehettem, a korábbi évek színes leírása és az emberi kapcsolatok ábrázolása olyan új információkkal szolgált számomra, amiről Professzor Úr munkatársaként eddig alig vagy sohasem hallottam. Megragadom ezt az alkalmat is, hogy megköszönjem annak lehetőségét, hogy 17 évet Professzor Úr munkatársaként tölthettem a Baross utcai Klinikán. Professzor Úr kinevezésekor, 1990. július 1-jén háromhavonta hosszabbított szerződéssel dolgoztam a Baross utcában. Professzor Úrtól egy év múlva osztályvezetői kinevezést kaptam. Tisztában vagyok vele és minden alkalommal, minden fórumon kijelentettem és kijelentem, hogy szakmai sikereimet jelentős részben Professzor úrnak köszönhetem. Zsinórmértéket vehettem szorgalomból, pontosságból és igényességből. Az I. számú Szülészeti Klinikán felépített megbecsülés jelentette a hátteret ahhoz, hogy szűkebb érdeklődési körömben megjelent tudományos munkáimat komolyan vegyék, hogy számos rendezvényre meghívjanak. A klinikai háttér nélkül még csak esélyem sem lett volna külföldi tanulmányútra.
Két éve vezetőként dolgozva nincs olyan nap, hogy ne gondolnék a 17 klinikai évre. Minden nehezebb szakmai-emberi feladat vagy döntés meghozatalában ezekre az emlékekre támaszkodom. Minden nappal egyre jobban tudom, hogy milyen nehéz feladat felnőtt szakembereket arra késztetni, hogy a korai szocializációból fakadó hozzáállásukat megváltoztassák. Néha úgy érzem, hogy a változtatás csak átmeneti hatású, addig tart, ameddig a változtatásra buzdító személy a közvetlen közelben van, vagy közelsége érezhető.
Őszintén sajnálom, hogy a szakmai pálya csúcspontját képező évek ilyen keserédes értékelésre késztették Professzor Urat. Aránytévesztések elkerülése érdekében nem írok ellenkező vagy vigasztaló sorokat. Ahogyan az életpálya értékelését is meghagyom olyanoknak, akiknek teljesítménye Professzor Úréhoz mérhető. Mindenesetre fontosnak tartom elmondani azt, amit magánbeszélgetésekből biztosan tudok és nem csak én vallom, hogy nagyon sokan vagyunk, akik szakmai pályánkat Professzor Úrnak köszönhetjük.” (Dr. habil. Sziller István, Budapest, 2014. február 22.)
 
„Megkaptam és nyomban el is olvastam a „Tudásmorzsák” nyolc szemelvényét. A cím megtévesztő, mert nem morzsa-, hanem mázsaszámra halmozódik fel benne a tudás, melyet évek nehéz munkájával összegyűjtöttél. Jól átgondolva, életed nem kevesebb viszontagságon ment át, mint az enyém és még a lebukás lehetősége sem került el, ha meggondolom első külföldi utad körülményeit.
Impresszionált, hogy milyen nyíltan emlékeztél meg arról, hogy nagyon sokan próbáltak buktatni, és hogy világosan megemlítetted, hogy kik. Azonban az a tény, hogy visszatekintve ilyen keserűen írtál róla, azt is világossá teszi, hogy csak úgy mint jómagam, túlságosan jóindulatú és naiv voltál ahhoz, hogy ezek elkerülhetetlenségét előre lássad. Szabad időm lévén, sok életrajzot olvastam nyugalomba vonulásom óta és ezekből világosan kitűnik, hogy aki kiemelkedik a tömegből, azt még azok is visszahúzzák, akiknek hasznuk származott a sikeréből.
Nagy megtiszteltetésnek tekintem, hogy megemlékeztél rólam emlékirataidban. Úgy tűnt, hogy angliai emlékeid hasonlítanak az enyéimre. Az azonban meglepett, hogy téged is kémnek néztek. Azt is megfigyeltem, hogy tapasztalataid alapján te is felismerted Margaret Thatcher történelmi szerepét a szakszervezetek megzabolázásában és a kommunizmus megbuktatásában.
Minthogy munkádat nagyrészt ismertem, csupán azok a kitüntetések voltak újak számomra, amelyekről nem tettél nekem említést. Tudván, hogy senki nem próféta odahaza, nem lep meg, hogy könnyebben jutottál elismeréshez külföldön, mint otthon. Azonban ez nem a Nyugat érdeme. Ha más országban futottad volna le ugyanezt a karriert, akkor ott próbáltak volna visszahúzni. Még azt sem állítom, hogy finomabban jártak volna el, mint honfitársaink.
Mint talán emlékszel, én azt szűrtem le életutam kiértékelése alapján, hogy találkoztam becsületes és őszinte barátokkal és tisztességes emberekkel. Az ezekre való visszaemlékezés késztetett arra, hogy életemet egészében pozitív élménynek tekintsem és írjam le. Nyilvánvaló, hogy te is elmondhatod ugyanezt. Nem jártál egyedül az élet útjain. Voltak, akik melletted álltak és nagyon sokan felismerték képességeidet. Nem volt nehéz. Akik keresztezték az utadat, azok féltékenységből hátráltattak, ez pedig az elismerés egyik formája. Gondold meg, hogy mióta a világ világ, az emberek egy kis része azon munkálkodott, hogy jobbá tegye az életet mindenki számára, a nagy többségük pedig azon szorgoskodott, hogy ezek munkáját semlegesítse, vagy utólag lerombolja. Azt hiszem, soha nem lesz másként.
Még így leegyszerűsítve is rendkívül gazdag volt az életed élményekben és sikerekben. Légy büszke rá és ne aggasszon, hogy egyesek az utadat állták. Az emberek természetéből fakad ez a hozzáállás.” (Prof. Dr. Iffy László, Summit, New Jersey, USA, 2014. február 23.)

„Azt hiszem, mindannyiunknak jót tenne, ha szellemünket a jövőben csak ilyen morzsákkal táplálhatnánk.” (Prof. Dr. Donáth Tibor, Budapest, 2014. február 24.)
 
„Mondhatom, régen olvastam ilyen szenvedéllyel egy írást, mert olyasmiket tudtunk meg belőle, amiről fogalmunk sem volt. Távolabbról nézve pályád olyan egyenesen emelkedett egész magasra, hogy az ember azt mondta: példásan szép életút. És írásodból megláttuk, hogy mi minden volt az eredmények és sikerek mögött. Mennyi munka (ezt tudtuk), mennyi szenvedély (ezzel is tisztában voltunk), de hogy ennyi nehézség, ennyi gátló tényező és egyén, erről fogalmunk se volt. Azt láttuk, ahogy Debrecenben indultál, rögtön kitűntél az átlagból, tudtuk, hogy izgalmas kísérleteket folytatsz a genetika területén, valamelyest hírt kaptunk külföldi tartózkodásaidról, de hogy ezek hátterében mi izgett-mozgott, az teljesen homályban maradt… eddig. Persze mondhatjuk, hogy annál nagyobb az érdem, hogy a gáncsoskodások ellenére is így befutottál, de hogy ez mennyi energiapazarlást jelentett, azon el kell gondolkodnunk. Szerencse, hogy futotta az erődből így is.
A klinika rekonstrukciós munkáit nagy szimpátiával figyeltük, nagyszerűnek tartottam az általad szervezett Klinikai Estéket, ilyen aligha van nem nálunk, de világszerte is. Hogy egy szakembernek még ez se tetszik, az szinte elképzelhetetlen, de mindenképpen szomorú.
Életutad bizonyos göröngyeit nagyon átérzem, mert magam is megjártam a gyanakvás és rosszindulat útját: félelmetesen ugyanezt éltük meg a Juhász proffal szervezett Debreceni Nyári Egyetemekkel, amely után évekig reszkettem, amikor a laborban dolgozva láttam, hogy jön „az emberünk”. Én is szégyelltem magam, amikor egy külföldi vendégünkkel, akivel jó barátságba keveredtünk, meg kellett szakítanunk minden levelezést, mert őt kémnek nevezték ki. Szegény egyáltalán nem érthette, hogy létezik ilyen pimasz senki, mint én, aki egyszerre megszakítja a levelezést, nem reagál semmire.
Külföldi utjaid leírása is izgalmas, egy egész kor lepleződik le benne. Most. remélem végre lassan megjelenő könyvemben (<Randevú elmúlt önmagunkkal és egy Korral >) sok ponton erősítjük egymást a küzdelmek, csalódások, hátraszorítások keserűségére emlékezve. Köteted azért is nagyszerű, mert a képanyagod kiváló professzorainkat örökíti meg (a külföldieket nem ismertem, de jó, hogy szerepelnek, mert híresek), persze a szubjektív képek a legközelebb állók.
Tiszteletre és irigylésre méltó, ha valaki így tud képet adni arról, amit átélt, ami fontos volt neki, amiben sikere volt és persze mellőztetése is, amelyekkel megharcolt. Vezetői professzorságod megszűnésének körülményeit még ma sem értem, mert nem ismerem a sakkbábukat. De hogy zseniálisan léptél ki ebből megalkotva a Maternity központot, az biztos.
Summa: Gratulálok, örülök, hogy mindez nem vész el immár és kívánok tovább munkát a gyógyítás, a filozofálás és a tudomány területén. Baráti érzésünk támogasson ebben, bár sok ilyen ember élne körülöttünk, akik ki tudnak rángatni az osztrák-francia dögletes Clemenceau gyűlölködő ország-gyilkosságából, az ebből következő második háború kegyetlensége, a háború utáni kiszolgáltatásunk rossz hangulatából. És bizalmat és reményt sugározna egy küzdő ember eredményeivel. Izgalmas olvasmány volt számomra, amit le se tudtam tenni és kéznél lesz, hogy újra és újra belelapozzak.” (Prof. Dr. Hankiss János, Budapest, 2014. február 27.)

Hajlamosak vagyunk azt a teljesítményt természetesnek tartani, ami mindennapi életünk szerves része. Elolvasva a Tudásmorzsákat szembesülünk azzal a fáradhatatlan munkával, kitartással, céltudatossággal, ami Professzor Úr egész életét, annak minden területét átszőtte. Kivételesen szerencsésnek mondhatom magam, hogy szakmai életemet Professzor Úr mellett tölthetem, aki mindig lámpást nyújtott az élet útvesszőiben, támogatta törekvéseimet, terveimet. A kivételes teljesítményre képes emberek példaképként szolgálhatnak számunkra, tudva azt, hogy sohasem nőhetünk föl emberi, szakmai nagyságukhoz. <Mindaz, amit a világ akarhat tőled, alku és félmegoldás. Csak az számít, amire te szerződtél önmagaddal és jellemeddel. Ebben a szerződésben nincs alku. Az élet egy jellemtől kegyetlenebb kamatot szed, mint az uzsorások. Mindenért fizetned kell, a függetlenségért, az örömért, a testi egészségért is, de legfélelmetesebben a jellemeddel és munkáddal kötött szerződésért kell fizetned. Ennek a rabtartónak nem mondhatod soha: Fáj a fejem. Vagy: Máshoz volna kedvem. A gályarabnak is könnyebb, mint annak, aki munkára szerződött jellemével.> (Márai Sándor: Füves könyv – A szerződésről, még egyszer)” (Dr. Hupuczi Petronella, Budapest, 2014. február 28.)

„Újra és újra olvasom a Tudásmorzsákat. Fantasztikus írás! Annyira, de annyira élvezetes a történetek, események leírása, a személyek megjelenítése, a közvetlen és szellemes stílus, az akkori időszak hiteles bemutatása…! Olyan sorokat, eseményeket olvashat az ember, amiken csak ámul és ámul, pl. a felesége diplomaátvételének megakadályozása… és ehhez hasonló sok más rafinéria az akkori szervektől… Egyszerűen nem tudom letenni! Életutat bemutató ilyen jellegű, ilyen humorú, ilyen közvetlen stílusú és őszinte írással én még nem találkoztam! Kívánom, hogy még sok-sok ilyen írásmű, ilyen alkotás kerüljön ki gondolatvilágából!” (Dr. Horváth Éva, Budapest, 2014. március 4.)
 
„Jó volt olvasni a morzsákat, amelyekből dagasztottad és formáltad azt a szellemi kenyeret, ami voltál és vagy, s amiből én is részesülhettem a debreceni éveim alatt. Miért? A gyakorlatvezetőm voltál, nálad szigorlatoztam, Árvay Sándor professzor úr tantermi előadásait még nekem is volt szerencsém hallgatni, Szabó Gábor és Hadházy Csaba professzor uraknál szintén volt szerencsém szigorlatozni.
Később jöttek a kongresszusok, a Jakubecz Sándor-i utak, a Baross utcai Szülészeti Esték, az útkereszteződések, ahol volt alkalmam (és szerencsém) a hatásod alá kerülni.
Mindig tanultál és tanítottál. Tudom, és nem csak én tudom ezt, hanem mindenki, aki ismert és ismer Professzor Úr, hogy mindig mindent leírtál, és mindig mindenre emlékeztél – tehát mindentudó voltál és vagy.
Micsoda élet! A Sors minden változását és átváltozását átformáltad. Tudom, hogy az életműved nagyságához legnagyobb mértékben önmagadat adtad. De azt is tudom, hogy sok ember sorsát helyezted a válladra. Tőled tanultam, hogy a nagy dolgokat sokszor elég akarni, és főként felkészülten várni. Eredményeidet mindig kemény fáradtsággal kellett kicsikarnod és kiharcolnod lépésről lépésre, soha nem szűnő erővel kényszerítetted ki a sokszor ellenséges valóságtól.
Magadat és a sorsot korbácsolva rendeltetésszerűen a próbákat csodálatosan megálltad, mesterien készült az életed, a terved, a Gondviselés segítségével még a balsikerekkel is részleteiben számot vetettél. Teljes ember voltál és vagy, hisz szüntelenül átadó erővel dolgoztál és dolgozol, ez a Te hited.
A tevékenységed folyamán erőből teremtettél erőt, közben lenyűgöző teljességgel alkottál meg mindent, amihez hozzákezdtél, klinikát, tankönyvet. A Sorstól megkaptad osztályrészül az egyetemességet. Mindent befogadtál és megcsináltál. Érezted és élted az egész szülészetet és nőgyógyászatot. Semmelweis Ignác nyomdokain haladtál, sok volt bennetek a közös. Társaságokat alapítottál, egyenletes erővel tetted, mindig az egészet vetted célba, példátlan az alkotó termékenységed.
A hatásaid a morzsákban hajlíthatatlan vonallá, jó szellemi táplálékká, példamutató életed egy olyan kenyérré szilárdult, amelyből sokan ettek. Így vagyok ezzel én is, amikor megköszönöm Professzor Úr a „Tudásmorzsák”- at, és mindent, amit adtál és adsz. Megtanulom Tőled a szép indító mondatodat: Talán a legfontosabb, hogy legyenek az embernek példaképei, tanítómesterei.” (Dr. Párducz László, Gyula, 2014. március 8.)
 
„Élet-utad leírásában hihetetlen eredmények, alkotások, szervezések! A Caldeyra-Barcia első életmű-díj nemcsak, hogy méltó, de igazságos is! Ez elismerte azt, aki vagy: Egy meg nem ismételhető világ-nagyságú nőgyógyász-szülész kutató, gyakorló professzor-tanár, segítő, vezető mind működésben mind fiatal orvosok nevelésében és leginkább betegek szolgálatában, gyógyításában. A hegytetőn a látóhatár nagyon magas, de a szél hidegen fúj, és csak egyedül tud az ember állni. Zoli, Neked az Úr nagyon sokat adott és sokat elvárt, amit Te meg is tettél. A megbecsülés és a meleg szeretet Tőle jön és Benne van. A Te boldogságod is ott van! Napi imáimmal követlek.” (Prof. Dr. Jankó Béla, Carniel, California, USA, 2014. március 11.)
 
„A Tudásmorzsákat olvasván csodálom munkabírásodat, hogy ilyen tényszerűen képes vagy leírni kimagasló eredményeid morzsáit, melyek kollégáidból néha az elismerés helyett félelmet és irigységet váltottak ki. Sajnos nem mindenki képes felemelkedni önmaga reális értékelésének szintjére. Van úgy, hogy eredményeinket inkább eltakarni, mint megmutatni lenne célszerűbb.” (Prof. Dr. Magyar Kálmán, Budapest, 2014. március 17.
„Olvasva Professzor Úr visszaemlékezését, életútját, a következő fogalmazódott meg bennem: Sokan nem veszik észre, ha egy hatalmas kőszikla áll mellettük, talán még az óvó árnyéka sem tűnik fel nekik, de ha egy porszem rájuk száll, attól már köhintenek.” (Dr. habil. Beke Artúr, Budapest, 2014. március 18.)

Nagyon élveztem az írásodat, érdekes volt követni karrieredet. Mindig nagyra becsültem azokat a nagyszerű eredményeket, amiket elértél, Ezen felül mindig hálás vagyok Neked a családom gyógyításáért. A kiadvány egyetlen szomorú része, az emberi hálátlanság és irigység. Természetesen mindannyiunk ismeri kollégáink sokféleségét, de én ehhez úgy állok hozzá, hogy az ármánykodás nem teszi semmissé az eredményeket és azok akkor is az ember nevéhez fűződnek, ha azt sokan szeretnék feledtetni. (Prof. Dr. Jánosi András, Budapest, 2014. április 15.)